•  

 

Szentgyörgyi Attila

Alapító és tulajdonos

Az elmúlt 25 év során több mint 730 létesítmény megvalósítása fűződik hozzánk, és Magyarország minden szegletében építettünk már. Az összesített árbevételünk meghaladja az 1040 Mrd forintot, azaz a közel 3,6 Mrd euro értékű forgalmat.

Legfőbb értékünk az ember! Büszkék vagyunk munkatársainkra, akik az elvárt minőséget szem előtt tartva, felelősségük teljes tudatában, kreatívan valósítják meg Megrendelőink elképzelését. Tudásuk legjavát adják mindig, mindenkinek. Így építünk mi, együtt, csapatként.

Munkáink minőségéről az építőipari és az építészeti szakmai szervezetek rendszerint megerősítenek minket elismeréseikkel. Több mint hetven szakmai, üzleti és munkáltatói díjjal cégünk egyedülálló az ágazatban. Néhány ezek közül: 2007-ben elnyertük az Év Munkahelye címet Magyarországon nagyvállalati kategóriában, 2018-ban az év legjobb vállalatának járó elismerésben részesültünk a Figyelő TOP200 versenyén a legnagyobb hazai cégek között, 2019-ben pedig az „Az év kivitelező cége” címet érdemeltük ki.

“ The secret to the successful implementation of this project is simple. We just brought together the best people and understood that we were facing a task that is unique in its scale & ignificance. ”

Robert Downey Jr

Project Director

Passzívház építés és tervezés.

Passzívház építés és tervezés. A passzívházak megépítése több szakmát átfogó ismeretet igényel, az épületek minőségi megvalósítása csupán ezen ismeretek birtokában lehetséges.

Hőszigetelés cellulóz befujással

Az anyag beömlesztéssel, vagy sűrített-levegővel történő befújással juttatható a szigetelni kívánt szerkezetbe.

Zsalúbérlés és beépítés

Cégünk 2008 elején alakult, de szakembereink többéves zsaluépítési tapasztalattal rendelkeznek. Födém zsaluzataink bérbeadásakor igény esetén szakszerű beépítéssel segítjük az építést.

Földmunka - Munkagép bérlés

Mi segítünk a sávalap ásásban, medence ásásban, víz/gáz/csatorna és egyéb közműveknek árokásásában, pincetömb kiemelésében, tükör kiemelésében, emésztő, szikkasztó ásásban, fatuskók kiemelésében, gyökértelenítésben, tereprendezésben, parkoló kialakításában.

Cégünket Szentgyörgyi Attila alapította 3 magánszeméllyel együtt Tutti GMK néven, egy volt kiskocsma épületében, ahol 8 munkatárssal kezdődött meg a fagylaltpor gyártása. A fagylaltszezon végével leállt a termelés és év végén megtörtént a cég első átalakulása Tutti Élelmiszeripari Kisszövetkezetté.